2008. augusztus 1., péntek

Szolgálati közlemény

Figyelem, figyelem! A Hétrétország a kiírt időponthoz képest egy nappal előbb: augusztus 14-én kezdődik.

Beginning of the festival has changed to the 14th of August.

2008. július 30., szerda

Mészáros Anna Rózsa kiállítása Őriszentpéteren













Zenészek a liftben

Egy, a Mesteremtől, Pándi Titusztól ajándékba kapott képeskönyvben találkoztam Heinrich Riebesehl 1969-ben, „Menschen im Aufzug”, vagyis „Emberek a liftben” című, harminc fényképből álló fekete-fehér, kissé deprimáló sorozatával, körülbelül öt évvel ezelőtt. Befészkelte az agyamba magát az idea, hogy milyen extrém hely is a lift, fényképezés szempontjából. Majd ennyiben maradt a gondolat. De eltelt egy kis idő, mikor újra izgatni kezdett a helyszín, s már nem hagyott többé békén. De hogy emberek csak úgy álldogálnak ott… (mint ahogyan Riebesehl képein tették azt), tétlenül…Inkább muzsikáljanak!Így megragadható a zenei hang villanásnyi élete is talán.

Mészáros Anna Rózsa

2008. július 28., hétfő

Hétrétország kiruccan

Talán még nem késő jeleznünk (de hát erre való a blog frissessége, mármint arra, ha a főszervező útban Kapolcs felé felhívja a blogszerkesztőt, h ugyan, jegyezze már be a mai napra ezt is...), h a Hétrétország 3 programot delegál a Művészetek Völgyébe ma, július 28-án: fellépnek a bajánsenyei színjátszók A fülemile című komédiával a Kávéházban, hallható lesz Schubert téli utazása 19 órakor a Katolikus templomban (Pánczél Kristóf (bariton), Tóth László (zongora), versfordítások: Sülyi Péter), illetve előbújik Piazzolla is az Quartet Escualo húrjai és billentyűi alól este 9-kor a Gástya Árokban.

2008. július 17., csütörtök

minden, amit tudni akarsz a fesztiválról, de nem merted megkérdezni / everything you always wanted to know about the festival...

tudod-e, h hogyan szervezik a fesztivált?
szervezik? szerveződik? alakul? kialakul?
kik a szereplők? kik a résztvevők?
miért? hol? hogyan?
do you know how the festival is organized?
is it organized? or does it (he? she?) organize itself (himself? herself?)
who are the performers? and the participants?
why? where? how?


tényleg, Péter, milyen nemű a Hétrétország?
and for the record: what's the gender of the festival?

Lovasi dalol / Lovasi is singing

Agusztus 15-én Lovasi Andrással nyit a fesztivál. A Kispál és a Borz frontembere verseket énekel - ezúttal nem (csak) a sajátjait, hanem Lackfi János költőéit. Hozzá kiváló zenészekből álló alkalmi együttes társul.

The opening of the festival will take place on the 15th of August with the performance of András Lovasi, head of the Hungarian group called Kispál és a borz. This time it is not only his poems but those of János Lackfi, as well, that he's going to sing for us - joined by a group of fabulous musicians.

(sp)

Palya Bea / Bea Palya

Palya Bea Hétrétország indulásától kezdve több alkalommal megfordult itt és egyre növekvő népszerűségnek örvend. Szóló koncertje 16-án, szombaton este lesz az őriszentpéteri Pajtaszínházban.

Bea Palya has participated off and on here and tourned out to be a more and more favourable singer. Her solo-concert is going to take place on the 16th of August in the Barn-theatre of Őriszentpéter.

(sp)

KMP

Új arc nálunk KMP – azaz Kálloy Molnár Péter. „A nő után” című szerzői lemezének elkészítésében közreműködött a teljes Jamie Winchester & Hrutka Róbert zenekar. Az album augusztus 17-i bemutató koncertjén is együtt lépnek színpadra Őriszentpéteren.

KMP in other words Péter Kálloy Molnár is a brand new perfomer at us. In the production of his record called "After the woman" he had the group Jamie Winchester & Hrutka Róbert with him. They are going to step on stage together at the presentation of their album in Őriszentpéter.

(sp)

foci és költészet / football and poetry

Költészet és zene után újabb párosítás: foci és költészet. Ez a címe Jászberényi József előadásának, mely a magyar foci és a magyar irodalom aranykorát idézi képekkel és filmbejátszásokkal.

In our program we already have poetry and music - this time watch out for poetry and football! This is the title of the József Jászberényi's performance which echoes the highlights of Hungarian football and literature with (moving) images.

(sp)

titokzatos est / secretive night

A témát folytatja Huzella Péter önálló estje, „A titokzatos világválogatott” - amely Darvasi László írásaiból készült - a budapesti Nemzeti Színház Kaszás Attila színpada után az őriszentpéteri Pajtaszínházban, augusztus 18-án.

The topic of football is continued by Péter Huzella's solo perfomance entitled "The secretive team" which is based on the works of László Darvasi. After the Attila Kaszás stage of the National Theatre in Budapest you are welcome to see it in the Barn-theatre of Őriszentpéter on the 18th of August.

(sp)

NYS / NYW

Két együttes van, amely az őrségi tájakról indult és ez oknál fogva élvezi Hétrétországban a „hazai pálya” előnyeit.
A Neil Young Sétány nevű formáció (tagjai: Rátóti Zoltán, Huzella Péter, Tóth István -tornasorban visszafelé (a szerk.)) augusztus 16-án délután játszik Magyarföldön, a Falupajtában. A nagyhírű amerikai muzsikus dalait szólaltatják meg magyarul, Sülyi Péter szövegeivel.

There are two groups deriving from the region of Őrség and hence exploit the advantages of their own home and else.
The first of them to perform is the Neil Young Walkway (members: Zoltán Rátóti, Péter Huzella and István Tóth) on the 16th of August in the afternoon in the barn of the marvellous village Magyarföld. They are going to play, as ever, the songs of the famous American musician - put into Hungarian by Péter Sülyi.

(sp)