Zenészek a liftben
Egy, a Mesteremtől, Pándi Titusztól ajándékba kapott képeskönyvben találkoztam Heinrich Riebesehl 1969-ben, „Menschen im Aufzug”, vagyis „Emberek a liftben” című, harminc fényképből álló fekete-fehér, kissé deprimáló sorozatával, körülbelül öt évvel ezelőtt. Befészkelte az agyamba magát az idea, hogy milyen extrém hely is a lift, fényképezés szempontjából. Majd ennyiben maradt a gondolat. De eltelt egy kis idő, mikor újra izgatni kezdett a helyszín, s már nem hagyott többé békén. De hogy emberek csak úgy álldogálnak ott… (mint ahogyan Riebesehl képein tették azt), tétlenül…Inkább muzsikáljanak!Így megragadható a zenei hang villanásnyi élete is talán.
Mészáros Anna Rózsa
5 megjegyzés:
Anna, menedzsment szempontból érdekel, h ez egy meglévő, utazó kiállítás, vagy kifejezetten erre a fesztiválra, a Hétrét kedvéért készíted elő? Nagyítás/nyomtatás, paszpartu, keretezés, installálás stb., nyilván előfinanszírozást igényel. Ha az utóbbi, akkor tervezed-e ilyenkor, h máshol is bemutatod, h a befektetett pénz, idő, munka megtérüljön?
Na, akkor nézzük meg így, először leírva:
Mannarózsa...
vagy inkább:
MAnnarózsa?
Hogy'tetszik?
Borinak:
fotókiállítás létrehozása a szerelmen alapul, mivel semmi garancia nincs arra, hogy valaki vásárolni fog a kiállított képek közül, illetve a fotográfia még mindig ingadozó lábakon áll Magyarországon, magasművészeti értékét tekintve. Nyugat-Európában az abszolut műtárgy kategóriába tartozik, és senki sem lepődik meg az 5oo-1ooo eurós árakon, egy darab fotokópiáért.
A mostani kiállítás anyaga erre a kiállításra készült. Körülbelül öt évvel ezelőtt kezdtem neki a sorozatnak, akkor tizenhárom kép született, ez augusztus 14-ig harmincötre duzzad, de úgy érzem, a folyamatnak és az ötletelésnek még nincs vége e témában. És természetesen szeretném, hogy az ország más pontján is látható legyen a tárlat.
Egy képnek a technikai előállítása (ebben persze nincs benne az eszmei érték...) megközelítőleg 4-5ooo forint között mozog. Ez így önmagában nem is olyan sok, gondolhatja bárki, csak ugye el kell kezdeni szorozni, jelen esetben 35-el (és ez egy kis kiállítás, teszem hozzá...)és akkor már nem is annyira vidám a helyzet. Szponzoráció általában nincs, az önként adakozók ideje pedig, sajnos nem ez az évszázad...
Na, és akkor felmerülhet a kérdés, hogy miért is csinálja az ember mindennek ellenére? Ahogyan kezdtem is, ez szerelem... A zenészek a koncertjeiken mutatják be a közönségnek, hogy mit tudnak, miben fejlődtek, miként változtak, milyen gondolatok szunnyadnak bennük, amit szertnének másokkal is megosztani a zene nyelvén keresztül. Ezért is jó időről időre meghallgatni egy-egy zenekart, vagy produkciót, hiszen mindig új élmények érik az embert. Egy szobrász, egy festő, vagy bármilyen alkotó munkát végző művész egy tárlat keretében tudja megmutatni ezeket a folyamatokat. Aki pedig azt állítja, hogy nincs szüksége a publikum visszajelzésére, az nem mond igazat...
Péternek:
Maradjunk csak simán az Annarózsánál.... :o)
köszi, Anna, a válaszod messzebbre nyúlt, mint reméltem...:-))
értjük egymást.
Megjegyzés küldése